A halott feladványa - 2. rész

Hátratekinték. Barátom állt mögöttem. De milyen állapotban. Arcza láztól égett, a halál előjelének ama színezésével, mely a mellbetegek kizárólagos specialitása. Szemei tüzes fénynyel. kidüledve meredtek a táblára, melle zihált. Rémületet gerjesztett egész megjelenése. Irtózat tükröződött arczán. Kezemet mereven tartva, gyorsan, hörögve mondái "Nézd! nézd! nem látod!" Ez nekem szól. Igen, igen! Kérdőleg tekinték rája, nem bírtam megérteni. Szóhoz nem juttatott; folytatá: "Szedd el a feketéket, szedd el a feketéket, csak a középsőt hagyd meg, az én vagyok. A sötétség királya, a fekete halál vonszol maga után." Mohón hányta le a szerte rakott sötét bábokat. Én őt figyeltem meg. Egész teste felindulástól remegett. Már azt hittem megőrült. Ő gondolatomat eltalálva fejét rázta, s a táblára mutatva szólt: „Nem, nem, jó barátom nem őrültem meg. Csak nézz oda. Ott az én sírkeresztem, ott a három lépéses matt. Még három napom van, akkor én matt leszek.“